Welcome!

 2010.03.20. 23:03

Kedves Mindenki,

 

Végül rávettem magam, hogy elindítsak egy blogot, ahol bárki, akit érdekelnek a nyelvek és/vagy a nyelvtanulás elérhessék rajtam keresztül egymást és megoszthassunk érdekes dolgokat, történeteket egymással.

Hallom nap, mint nap, hogy mennyire is fontosak a nyelvek bla,bla,bla. Ez mind szép és jó, ráadásul igaz is. Csak sajnos annyira elcsépelté tették egyes intézmények, hogy az embereket inkább elriasztja, mintsem meggyőzi őket. Mind az iskolák, mind a munkahelyek sürgetik az embereket, hogy "mikor lesz már nyelvvizsga papírod?". Magyarországon egy magyar cégnél, ha egy meghirdetett állásra van egy olyan jelentkező, aki beirta az önéletrajzába, hogy van nyelvvizsgája, és van egy olyan is, aki csak azt írta be, hogy középszinten tud mind írásban, mind szóban kommunikálni, azt fogják behívni állásinterjúra akinek van PAPÍRJA. Bezzeg, mikor arra kerül a sor, hogy meg kell szólalnia az adott idegen nyelven akkor van a baj. Persze nem azt mondom, hogy akinek van nyelvvizsgája az nem tud megszólalni, de rengeteg ilyen példával találkoztam már. És sajnos nem csak ilyen szituációban.

Ugyanez a helyzet a diplomával is. Nem egy, vagy kettő olyan nyelvtanárral találkoztam, akik lebegtették a papírjukat, aztán mikor megkérdeztem tőlük, hogy "Would you mind speaking in English?" akkor bólogattak és mosolyogtak, hogy "Yes, of course"...

A papír csak egy dolog. Olyan szükséges valami, ami azért kell, hogy érvényesülni tudj Magyarországon. De a végén, úgy is csak a fejedben lévő tudás fog számítani!!

Na, de ezzel senkinek sem akartam a kedvét szegni! Épp ellenkezőleg! Tanuljatok nyelveket, mert ez tényleg nagyon szuper dolog, és ne (csak) egy darab papír hajtson titeket előre!

Sikeres nyelvtanulást kívánok mindenkinek!

Várom történeteiteket a fentebb említettel (is) kapcsolatban!

Szép estét:

Timi

 

 

 

Címkék: nyelvtanulás english nyelv iskola cég diploma papír nyelvvizsga

süti beállítások módosítása